--
-
Ügyfélkapu
Azonosító:
Jelszó:
 

B

Afriso-Euro-Index Kft.- Budapest

Bemutatkozás


Társaságunk 2004 elején alakult. Fő tevékenységünk, az Afriso termékek forgalmazása mellett a veszélyes, maró illetve mérgező anyagokat tároló tartályok szerelése, vizsgálata, karbantartása, duplafalusítása (üzemanyagtárló tartályok esetében a nyugaton előszeretettel használt, környezetbarát PVC fóliatípusokat felhasználva). A meglévő tudást és kapcsolatrendszerünket, illetve alapítási eszménket a Németországban piacvezető Afriso Euro Index GMBH vezetőitől vettük át, amely szerint lendületesen, hatékonyan, eredményesen kell dolgoznunk ahhoz, hogy a jövőben minden partnerünk úgy emlékezzen vissza ránk: Érdemes volt velük együttműködnünk és a jövőben is ezt a céget választanám. Rengeteget dolgoznunk azon, hogy a jövőben az üzemeltetőkkel megismertessük a cégünk adta előnyöket. Ezen kívül szigorúan megköveteljük magunktól, illetve alkalmazottainktól a pontos munkát, mert ezen a szakterületen csakis ezek alapján értékelnek. Fő célunk, hogy az Európai Unió követelményeinek megfelelve a jövőben minden tartály megkaphassa az engedélyt az üzemeltetésre, de csakis akkor, ha ténylegesen jogosult rá. Nagy hangsúlyt fektetünk a környezetvédelemre, mert hiszünk abban, hogy ez a jövőben kifizetődő az üzemeltetőnek is.



Elérhetőségeink

CímCím: 1114 Budapest Fadrusz utca 18.
GPS: 47.471669,19.024735
Térkép (Google Map)

TelefonMobil: +36 30 6161 788

EmailEmail: info@afriso.hu

WeblapWeb: http://www.afriso.hu

AgBe Kft. (Pest megye)

Bemutatkozás


Könyvelés, adótanácsadás, bérszámfejtés, hatóságok előtti képviselet. Könyvvezetési módok: kettős könyvvitel, bevételi nyilvántartás, egyszeres könyvvitel. Vállalkozási, társasági formák, amelyeknek a könyvelését vállaljuk: egyéni vállalkozó, KFT, BT, KKT, KHT, társasházak, alapítványok. Könyvelés visszamenőlegesen is, könyvelés felülvizsgálat, önellenőrzések elkészítése. Bejelentkezés telefonon. Tel: (20) 379-8221



Elérhetőségeink

CímCím: 2310 Szigetszentmiklós, Bíró Lajos utca 103.
GPS: 47.34996,19.061211
Térkép (Google Map)

TelefonMobil: (20) 379-8221

EmailEmail: konyveles.agbekft@gmail.com

AGM-Mega Kft.

Bemutatkozás


Roncsolásmentes Anyagvizsgáló Berendezések Roncsolásmentes anyagvizsgáló és izotópos berendezések fejlesztésével, gyártásával, forgalmazásával, a vizsgálatokhoz szükséges ellenőrző műszerek, eszközök és vizsgálóanyagok forgalmazásával, valamint a berendezésekhez kapcsolódó teljes körű szolgáltatással 1991 óta folyamatosan állunk partnereink rendelkezésére.



Elérhetőségeink

CímCím: 1211 Budapest, Központi út 24 - 26.
GPS: 47.42816,19.058897
Térkép (Google Map)

TelefonVezetékes: 06 (1) 278-2308
Fax: 06 (1) 278-2330

EmailEmail: agm-mega@agm-mega.hu

WeblapWeb: http://www.agm-mega.hu

AGRIKETT KFT.

Bemutatkozás


Import és hazai gyártású, elsősorban speciális papírok, papírszerű anyagok és termékek forgalmazásával foglalkozunk.



Elérhetőségeink

CímCím: 1029 Budapest , Dámvad u.24-26
GPS: 47.545988,18.934482
Térkép (Google Map)

TelefonVezetékes: 06-1-769-1622
Mobil: 06-30-970-1385
Fax: 06-70-901-2401

EmailEmail: agrikett@t-online.hu

AGROSPIC Kft.

Bemutatkozás


Az Agrospic Kft 2000. decemberében alakult. A vállalkozást a Kverneland termékek forgalmazására hoztuk létre. Kereskedelmi tevékenységünket 2001. január 11-én bejegyzett társaságként kezdtük. Az első évben kizárólag alkatrész forgalmazást végeztünk nettó 30 millió forint értékben. A 2002-es évtől lehetőség nyílt gépértékesítésre is, miután megteremtettük annak személyi és tárgyi feltételeit. Még ebben az évben az addigi bérleményből beköltöztünk saját telephelyünkre. Termékpalettánkat folyamatosan bővítettük, melynek során alapvető szempontként a kiváló minőségre és a jó ár-érték arány elérésére koncentráltunk. Az általunk forgalmazott gépek Európa hét országának 18 mezőgazdasági gépgyárából származnak.



Elérhetőségeink

CímCím: 2433 Sárosd, Seregélyesi u. 8/A
GPS: 47.048999,18.635212
Térkép (Google Map)

TelefonVezetékes: 06-25-260-290, 06-25-509-390
Fax: 06-25-260-290

EmailEmail: agrospic01@vnet.hu

WeblapWeb: http://www.agrospic.hu

AJTÓMENTŐ - Budapest

Bemutatkozás


Biztonságtechnika-betörésvédelem A betörések során megrongált ajtók helyreállítását végezte a nap 24 órájában. A rohamosan növekvő igényekre válaszul a vezetőség növelte a dolgozók létszámát, és a cég profilját kiegészítette ajtónyitással és zárcserével Non-Stop üzemmódban. A lakosság számára nagy segítség volt, és jelen pillanatban is az, hogy szakembereink bármely időpontban 1 órán belül a bajba jutottak segítségére sietnek. Tel: (06) 20 934-0039



Elérhetőségeink

CímCím: 1078 Budapest, Nefelejcs utca 54
GPS: 47.50562,19.079193
Térkép (Google Map)

TelefonVezetékes: (06) 1 322-5090
Mobil: (06) 20 934-0039

EmailEmail: m.z.t.l.kft@gmail.com

AKKONT BT.

Bemutatkozás


Köszönjük, hogy időt szentel hirdetésünk megtekintésére. Ezen a módon szeretnénk bemutatni, hogy irodánk mely területen segíthet Önnek. További célunk pedig, hogy az itt megjelenő információk hasznukra legyenek az adózás bonyolult útvesztőjében. Szolgáltatásaink: Az Akkont Bt. az alábbi szolgáltatásokat nyújtja: • Általános adminisztráció • Könyvelés • Adóügyintézés • Bérszámfejtés, munkaügyi és TB-vel kapcsolatos feladatok • Adótanácsadás • Könyvvizsgálat



Elérhetőségeink

CímCím: 2030 Érd, Nyomdász utca 20
GPS: 47.425881,18.872663
Térkép (Google Map)

TelefonVezetékes: 23-378-681
Mobil: 06-20-380-5065
Fax: 23-378-681

EmailEmail: akkont@akkont.hu

WeblapWeb: http://akkont.hu/

AKKU MEGA Kft.- akkumulátorok

Bemutatkozás


Az Akku Mega Kft. több mint egy évtizede szállít megoldásokat partnerei számára.
Indító és ipari (targonca, takarítógép és telepített) akkumulátorok. Banner mintabolt és szakszerviz, szaktanácsadás és ellenőrzés. Nagy- és kiskereskedelem.

Kifogástalan minőségű, világviszonylatban piacvezető gyártók termékeivel kapcsolatos disztribúciós és support tevékenységet ellátva, mindig a legmegfelelőbb megoldást kidolgozva állunk megrendelőink rendelkezésére.
A kiváló minőség biztosítása számunkra alapkövetelmény, így az általunk telepített rendszerek rendkívül megbízhatóak és hosszú élettartammal bírnak.
A minőség mindig megtérül és ezen a területen ez már rövid távon is igaz.



Elérhetőségeink

CímCím: 1161 Budapest, Csömöri út 113.
GPS: 47.524561, 19.158920
Térkép (Google Map)

TelefonVezetékes: +36-1-405-1464
Mobil: +36-20-9145-280, +36-20-922-5369
Fax: +36-1-405-7084

EmailEmail: info@akkumega.hu

WeblapWeb: http://www.akkumega.hu

AKKU-ELEM Kft.- Budapest

Bemutatkozás


Üzleteinket megtalálhatja az alábbi címek alatt:
1132. Bp. Váci út 60-62, Tel (06-1) 239-3043 Fax: (06-1) 288-0977
1136. Bp. Tátra u, 12/a , Tel/Fax: (06-1) 329-3396
1114. Bp. Bocskai u 21. T: (06-1) 361-0792
Nyitva tartás: Hétfő - csütörtök: 9 - 17h, Péntek: 9 - 16h, Szombat: 9 - 13h (csak a Váci úti üzlet)



Elérhetőségeink

CímCím: 1132 Budapest, Váci út 60-62
GPS: 47.520939,19.061662
Térkép (Google Map)

TelefonVezetékes: 06 (1) 239-3043
Fax: 06 (1) 288-0977

EmailEmail: rendeles@akkuelem.hu

WeblapWeb: http://www.akkuelem.hu
Egyéb: http://www.gp.hu

Aktív Kárpitos Kft - www.autokarpitozas-javitas.hu

Bemutatkozás


Autókárpitozás, autó kárpit javítás az Ön igényei szerint!
-Utastér kárpit javítás, pótlás és teljeskörű felújítás.
-Bőr kormány készítés (kormány bőrözés), váltógomb, váltóharang készítés.
-Bőrülés javítás, bőrülés készítés utólagosan.
-Ajtó kárpit javítása, felújítása bekötéssel.
Az autókárpitozás mellett készséggel vállaljuk motorkerékpárok, hajók és yachtok kárpitozását, kárpit javítást, cserét és felújítást: -Motorülés kárpitjavítás, kárpitcsere. -Motorkerékpár üléskészítés, kopott vagy szakadt ülések helyreállítása. -Bőrülés javítás, bőrülés készítése utólagosan. -Hajókárpit javítása, felújítás, kárpitcsere. -Hajó, motorcsónak, yacht ülések készítése, kiszakadt, kopott ülések helyreállítása. -Hajók, yachtok bőrüléseinek javítása, vagy bőrülések készítése utólagosan is. Több mint 25 év autókárpitos tapasztalattal állunk rendelkezésére, így bármilyen jellegű autókárpitos probléma, vagy autókárpitos szakértelmet igénylő feladat esetén keressen bennünket bizalommal: 06-30/976-98-57 vagy 06-70/273-83-49.
További oldalaink:
www.karpitos-mester.net
www.autokarpitozas-javitas.hu



Elérhetőségeink

CímCím: 1107 Budapest, Száva u. 9.
GPS: 47.471574, 19.126345
Térkép (Google Map)

TelefonMobil: 06 (30) 976-9857, 06(70) 273-8349

EmailEmail: aktivkarpitos@gmail.com

WeblapWeb: http://www.autokarpitozas-javitas.hu
Facebook: megnyitás
Egyéb: http://www.karpitos-mester.net/