P
Digitális Banki Rendszerek Kft.
Bemutatkozás
Szakterület: 6201 szoftver ellátás Cégünk, a Digitális Banki Rendszerek Software és Hardware Fejlesztő Kft. 1992-ben alakult. A pénzintézeti múlttal rendelkező, így banki és banki számítástechnikai gyakorlatot szerzett tulajdonosok a cég tevékenységének célját az egyedi igényeknek megfelelő - elsősorban banki felhasználásra fejlesztett - szoftverek fejlesztésében, saját ötleten alapuló célhardverek és eljárások kidolgozásában, a nemzetközi piacon megjelenő trendek naprakész követésében és adaptálásában határozták meg. Rendszereink értékesítésével feladatunkat nem tekintjük befejezettnek. Garanciális és garancián túli szerviz ellátással, átalánydíjas karbantartási, maintenance és teljes support szolgáltatással, a rendszerek bővítési, fejlesztési javaslataival folyamatosan Vevőink rendelkezésére állunk. Céljaink között szerepel termékeink és szolgáltatásaink határainkon túli megmérettetése, sikeres projektek elvégzése a környező országokban. Megrendelőink elsősorban a hazai bankvilág kiemelkedő szereplői. Bízunk benne, hogy sikereikhez mi is hozzá tudunk járulni termékeinkkel, szolgáltatásainkkal.
Elérhetőségeink
![]() | Cím: 1145 Budapest, Jávor utca 11/a 1.em 1. GPS: N47.510717, E19.093122 |
![]() | Vezetékes: +36 1 424-60-00 Fax: +36 1 424-60-01 |
![]() | Email: aadam@dbr.hu, mail@dbr.hu |
![]() | Web: http://www.dbr.hu |
DINAMIT KIPUFOGÓ Tuning és Szerviz
Bemutatkozás
Cégünk fő profilja: kipufogódob gyártás személy- és kisteher gépkocsikhoz, motorkerékpárokhoz, -ezek és egyéb termékek forgalmazása, szervizelése. Műhelyünkben saját készítésű hagyományos hangtompító és sportkipufogódobok, rendszerek, sportleömlők közül választhatnak ügyfeleink. Valamint a rendszer lezárásaként szintén saját készítésű rozsdamentes kipufogódíszvégeket többféle átmérőben, és fazonban is kínálunk.
Termékpalettánkon megtalálható: katalizátorok, flexibilis csövek, benzin- és dízel üzemű gépkocsikhoz egyaránt, sport katalizátorok (MNASZ által elfogadott), REMUS, SEBRING, SUPERSPRINT kipufogók, lambdaszondák, Intercoolerek csövezése. OBD2 hibakód kiolvasás, törlés. Olaj csere, légszűrő csere, fék betétel féktárcsák, fékdobok, fékpofák cseréje. Futómű: lengéscsillapító, sziletek, gömbfejek, lengőkarok, kerékagycsapágyak cseréje. Féltengely csere, akkumulátorok cseréje, hűtőfolyadék csere, fagyállózás. Gyújtógyertya, kábel csere. Motortartóbak csere. Több, mint 10 éves múltra visszatekintő CISAM cég kipufogódobjait is forgalmazunk.
Elérhetőségeink
![]() | Cím: 1162 Budapest, Nagyvárad u. 16. GPS: 47.529836,19.188284 Térkép (Google Map) |
![]() | Vezetékes: 1-401-0242 Mobil: 20-9147-734 |
![]() | Email: kipufogo@dinamit-dob.hu |
![]() | Web: http://www.dinamit-dob.hu |
Keresőszavak
Dobos Lakásszerviz Kft.- Szerelvényüzlet
Bemutatkozás
A Dobos Lakásszerviz Kft. egy hazai tulajdonú családi vállalkozás. Cégünket 1990-ben indítottuk, egyéni vállalkozásként, 1997 óta Korlátolt Felelősségű Társaságként működünk.
Fő profilunk épületgépészeti szerelvények és szaniterek forgalmazása. Webáruházunkban is ezen termékek közül válogathat. Üzleteinkben a weben kínált választékon túl, megtalál még sok más lakásfelszerelési cikket (gépészeti alkatrészeket, - kiegészítőket, - csöveket, - idomokat, villanyszerelési cikkeket, zárakat, csavarokat, tömítéseket, aprócikkeket). Szóval szinte mindent, amire lakása karbantartásához szüksége lehet.
Üzleteink:
1039 Budapest, Heltai Jenő tér 7-9.
Telefon: (06) 1 245-2814
1156 Budapest, Páskomliget u. 47.
Telefon: (06) 1 410 3619
Elérhetőségeink
![]() | Cím: 1039 Budapest, Heltai Jenő tér 7-9. GPS: 47.597583,19.056984 Térkép (Google Map) |
![]() | Vezetékes: 06-1-245-2814, 06-1-410-3619 Fax: |
![]() | Email: info@dobos.hu |
![]() | Web: http://www.dobos.hu Egyéb: 1156 Budapest, Páskomliget u. 47. |
Keresőszavak
Dodi Autómentő
Bemutatkozás
Autómentés és autószállítás céljából elérhetőek vagyunk Magyarország egész területén.
A szállításainkért garanciát vállalunk!
Budapest: I.kerület, II.kerület, III.kerület, IV.kerület, V.kerület, VI.kerület, VII.kerület, VIII.kerület, IX.kerület, X.kerület, XI.kerület, XII.kerület, XIII.kerület, XIV.kerület, XV.kerület, XVI.kerület, XVII.kerület, XVIII.kerület, XIX.kerület, XX.kerület, XXI.kerület, XXII.kerület, XXIII.kerület
Városok: Pécel, Gödöllő, Nagytarcsa, Maglód, Gyömrő, Péteri, Sülysáp, Dány, Isaszeg, Domonyvölgy, Bag, Aszód, Erdőkertes, Veresegyháza, Szada, Mogyoród, Csömör, Kerepes, Vecsés, Mende, Babatpuszta, Fót, Dunakeszi, Göd, Csomád, Monor
Autópályák: M0 Autópálya, M1 Autópályam M2 Autópálya, M3 Autópálya, M4 Autópálya, M5 Autópálya, M6 Autópálya, M7 Autópálya
Megrendelés esetén az egész ország területére is szállítunk:
07:00- 22:00 -óráig.
Saját csere személyautóját vidékre levisszük, a meghibásodott autója helyébe, aminek a szállítási árában megegyeztünk, plusz költségek nélkül, ha oda hozza az indulási címre!
Elérhetőségeink
![]() | Cím: 1172 Budapest, Háromdobos u. 8. GPS: 47.4980913,19.2698599,17 Térkép (Google Map) |
![]() | Mobil: 06 (20) 416-9996 |
![]() | Email: matido.matido@gmail.com |
![]() | Web: https://www.automento-dodi.hu/ |
DOLINA KFT.
Bemutatkozás
Társaságunk 1991. év végén alakult családi vállalkozás.
Cégünk MSZ EN ISO 9001:2001
MSZ EN ISO 14001:2005 tanúsítvánnyal rendelkezik.
Induláskor főképp építőipari gépek és gépalkatrészek gyártásával és javításával foglalkoztunk.
Tevékenységünket 1995-től ipari és mezőgazdasági láncok gyártásával bővítettük. Felismerve, hogy közvetlen vonzáskörzetünkben tűzihorganyzó szolgáltatás nincs, így 2003-ban a Széchenyi Terv keretében nyert támogatás segítségével felépítettünk egy tűzihorganyzó üzemet, amely lehetővé tette árbevételünk és a foglalkoztatott létszám további növelését. Az egyedi gépegységek, alkatrészek, szerszámok speciális igényeket rugalmasan kielégítő gyártása biztosítja e téren a tartós piacon maradásunk feltételeit.
2008-ban kezdtünk bele a saját fejlesztésű faapríték kazánok gyártásába.
A teljesen automatizált kazánok minimális emberi beavatkozást igényelnek, csak tisztítás céljából kell őket leállítani. A PLC vezérlésnek köszönhetően bárki könnyen kezelheti ezeket az apríték kazánokat. A kazántestre 5 év, míg az elektromos berendezésekre 2 év garanciát vállalunk..
Elérhetőségeink
![]() | Cím: 2730 Albertirsa, 3763 hrsz. Külterület 40-es sz. út 5-6 km. GPS: 47.247543,19.609795 Térkép (Google Map) |
![]() | Vezetékes: +36 53 / 371-368, +36 53 / 370-255 Mobil: +36 70 / 602-34-64 |
![]() | Email: dolina@t-online.hu |
![]() | Web: http://www.dolinakft.hu |
DOMINIK BAU KFT.
Bemutatkozás
A Dominik Bau Bt. 1999-ben családi vállalkozásként alakult, az eltelt évek szakmai gyakorlata és tapasztalata alapján elsősorban a vízszigetelések kivitelezésére.
2003-ban a Bt. jogutódlással Kft-vé alakult át. A megalakulása óta azonos tevékenységi körben, az eredeti szándékok szerint működik.
A kivitelezések döntő többségét a szigetelések kivitelezése, felújítása és javítása teszi ki (talajpára, talajnedvesség, talajvíznyomás, a zöldtetők és terasztetők, valamint a felmenő falazatok felszálló nedvesség elleni utólagos szigetelése), azonban a megbízható egyéb szakmai alvállalkozói kör kiegészítésével és foglalkoztatásával generálkivitelezőként az építőmesteri és szakipari munkák kivitelezése is a Dominik Bau Kft. tevékenységi körébe tartozik.
A Megrendelő kívánságára a munkákat a helyszínen díjmentesen felmérjük és elkészítjük a kiviteli ajánlatot tételes költségvetés formájában, a teljes műszaki tartalom megvalósítására.
Vízszigeteléseinket minőségi modifikált bitumenes és PVC lemezek felhasználásával készítjük el. Az új kivitelezéseinkre, illetve a teljes körű felújításokra 10 garanciát vállalunk. A lapos tetők felújításánál megrendelésre elvégezzük a tetők utólagos hőszigetelését is.
Kivitelezéseinket az MSZ EN ISO 9001:2009 minőségi, és az MSZ EN ISO 14001:2005 környezetközpontú irányítási rendszer alkalmazásával végezzük el.
Elérhetőségeink
![]() | Cím: 1048 Budapest, Intarzia u. 12. GPS: 47.581141, 19.111263 Térkép (Google Map) |
![]() | Vezetékes: 06-1-230-9160 Mobil: 06-70-338-3668 Fax: 06-1-230-9160 |
![]() | Email: info@dominikbau.hu |
![]() | Web: http://www.dominikbau.hu |
Keresőszavak
DÓSAFA BÚTOR Kft. - bútorlapszabászat
Bemutatkozás
Várjuk Önt szaküzletünkben és bemutatótermünkben, ahol barátságos környezetben választhatja ki mindazt, amire megálmodott bútorához szüksége lehet.
Rendelkezésére állunk a tervezéstől a kiegészítőkön át az elkészítésig.
Lapszabászat, asztalosműhely, gazdag áruválaszték, felkészült eladók segítik tervei megvalósításában. Nézzen be hozzánk, hogy ötleket adhassunk. Rendelését leadhatja a www.dosafabutor.hu címen található webáruházunkban.
Konyhai munkalap, bútorlap, ajtólap minták, szekrény fogantyú, konyhai fémrács, rozsdamentes mosogató, gránitmosogató, asztallábak, gardrób berendezés, tolóajtó, alumínium keret, fióksín, fém fiók oldal, konyhabútor bemutató.
Nyitva tartás: H, K, Cs: 8-17 ; Sze, P: 8-18 ; Szo: 8-12
Elérhetőségeink
![]() | Cím: 1149 Budapest, Várna utca 12-14. GPS: 47.502881,19.114427 Térkép (Google Map) |
![]() | Vezetékes: 06-1-383-8623 Fax: 06-1-223-0536 |
![]() | Email: dosafa@dosafa.hu |
![]() | Web: http://www.dosafabutor.hu |
Dr Padló Percent Kft
Bemutatkozás
Az Ön által vásárolt árut helyben ingyenesen házhoz szállítjuk, az adott üzlet szállítási feltételeivel.
A szállítási feltételekről érdeklődjön áruházainkban.
Rövid határidővel vállajuk futószőnyegek, szőnyegek szegését.
Az üzleteinkben vásárolt függöny anyagot elképzelése szerint készre varrjuk.
Üzleteinkben megbizható szakembereket ajánlunk a burkolatok lerakásához.
Üzleteinkben bankártyával is fizethet.
Az Ön által vásárolt árut igény szerint méretre vágjuk.
Elérhetőségeink
![]() | Cím: 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi u. 108. GPS: 47.182844,18.467843 Térkép (Google Map) |
![]() | Vezetékes: 22-379-152, 22-507-425 Mobil: 20-370-7067 |
![]() | Email: webaruhaz@drpadlo.hu |
![]() | Web: http://www.drpadlo.hu |
Dr. Benedek András
Bemutatkozás
Állatorvosi rendelő és kutyakozmetika
Elérhetőségeink
![]() | Cím: 1171 Budapest, Rezgő Köz 29. GPS: 47.460986,19.292182 Térkép (Google Map) |
![]() | Vezetékes: 06 (1) 258-3948 Mobil: 06 (70) 331-8287 |
![]() | Email: benedekd@t-online.hu |
Dr. BÉRCZY JUDIT endokrinológus
Bemutatkozás
Endokrinológiai jártasságom kiemeltebb területei:
Pajzsmirigy betegség, meddőség, PCOS, hyperprolaktinaemiák, diabetes insipidus, elhízás-testsúlycsökkentés, cukorbetegség, csontritkulás, hirzutizmus.
Erősségeim:
Holisztikus orvoslás, terápiában az európai orvoslás ötvözése a szelíd gyógymódokkal fitoterápia, reflexológia, homeopatia, méregtelenítő orvoslással, táplálkozásterápiával. Preventív szemlélet. Oki diagnosztika alapján egyénre szabott oki terápia.
Tel: 06-30-409-0799
Elérhetőségeink
![]() | Cím: 1016 Budapest, Ostrom u. 16. Budai Allergiaközpont GPS: 47.508883, 19.026179 Térkép (Google Map) |
![]() | Mobil: 06-30-409-0799, 06 30 631-93-09 |
![]() | Email: drjuczy@yahoo.com |
![]() | Web: http://www.allergiakozpont.hu |







