--
-
Ügyfélkapu
Azonosító:
Jelszó:
 

Szalon

<< < 12>>>

Laxil Bt.

Bemutatkozás


Nevem: Bak Edit, két kislány édesanyja. Több éve dolgozom ezen a területen. Eleinte figyeltem, tanultam a fortélyokat. Később saját céget hoztam létre. 2004-ben a Junior Art Center Oktatásszervező Központban Lakberendezőként is végeztem, de maradtam a textil szerelmese. Főként magánemberek lakásába tervezek és kivitelezek függönyöket, ágytakarókat, díszpárnákat, kiegészítőket, de munkáim során irodák és irodaházak függönyözését is végeztem. Sok Lakberendezővel állok kapcsolatban, akinek munkájában segítek. Egyszer egy munkám során ügyfelem különös kérdést tett fel ... Ezt Ő nem érti.... Megjelent egy vidám, szimpatikus nő, aki ötleteivel, érzékével pillanatok alatt már képzeletben is felöltöztette lakását, aztán megtalálta a megfelelő anyagokat, színeket, formákat, később telefonon bármilyen felmerült kérdésére válaszolt, időpontot egyeztetet, felügyelt, irányította a karnisszerelést, s mi több a legvégén létrájával megjelent és feltette az i-re a pontot! Ön mindent egy kézben tart? Mosolyogtam és örültem, mert tudtam ez egy elismerés volt részéről, akkor már értettem ez az, ami a legfontosabb az ügyfeleim részére, ezért kapok bizalmat, köszönetet, megelégedettséget és biztonságot mert:



Elérhetőségeink

CímCím: 1222 Budapest, Fűzike utca 12.
GPS: 47.424066,19.009287
Térkép (Google Map)

TelefonMobil: 06-20/557-6713

EmailEmail: edit@laxil.hu

WeblapWeb: http://www.laxil.hu

Signorina Bella Szépségszalon

Bemutatkozás


Szépségszalon Budapest belvárosában Szépségszalonunkban kozmetikai, pedikűr, manikűr és műköröm építés szolgáltatásokkal állunk vendégeink rendelkezésére. Szépségszalonunk jól megközelíthető helyen Budapest belvárosában a Nyugati tér közelében található.



Elérhetőségeink

CímCím: 1055 Budapest, Nagy Ignác utca 23.
GPS: 47.511346, 19.053082
Térkép (Google Map)

TelefonVezetékes: 1/302-4281
Mobil: 30/525-1525.

WeblapWeb: http://www.signorinabella.hu

Zsuzsa függönyház Gödöllő

Bemutatkozás


Függönyház - Lakástextil Szalon és Varroda Díjtalan helyszíni felmérés házak függönyözéséhez Gödöllő 20 km-es körzetében, valamint Budapest területén. Otthonába visszük a teljes függönyanyag kollekciónkat! Karnisok széles választékban rendelhetők - egyes típusok akár másnapra is! Segítünk az ünnepi készülődésben! Függönyök, drapériák tisztítása express határidővel! Önnek ki sem kell mozdulnia: helyszínre megyünk, leszedjük, elhozzuk, kitisztítjuk, visszavisszük és feltesszük a függönyöket! Női és férfi ruhák készítése, varrása, átalakítása, javítása Lakástextilek (huzatok, díszpárnák, terítők) varrása, javítása Cipzárcsere, felhajtások, toldások, szűkítések, béléscsere szoknyába, kabátba, öltönybe



Elérhetőségeink

CímCím: 2100 Gödöllő, Szilhát u. 51.(a Munkaügyi Központ mellett)
GPS: 47.604948,19.346366
Térkép (Google Map)

TelefonVezetékes: (06-28) 417 667
Mobil: (06-20) 669 0020, (06-20) 669 0091
Fax: (06-28) 417 667

EmailEmail: sipos.zsuzsanna@fibermail.hu

WeblapWeb: http://www.fuggonygodollo.hu

ARIADNE TEXTIL 2000 Bt.

Bemutatkozás


Első és másodfüggöny, drapéria, bútorszövet, rojtok, paszományok, karnisok, helyszíni felmérése, szerelése. Lakástextil. Párnahuzat, terítő és dísztakaró varrás, lakberendezési tanácsadás, ingyenes felmérés. Hozott anyagból is dolgozunk. NYITVA H-P.: 10-18; Szo.: 9-12 óráig vagy telefonon egyeztetve.



Elérhetőségeink

CímCím: 1036 Budapest Lajos u. 53-63/D.
GPS: 47.529923, 19.039586
Térkép (Google Map)

TelefonVezetékes: +36-1 243-6140
Mobil: +36 30 966-4424
Fax: +36-1 243-6140

EmailEmail: ariadnetextil@t-online.hu

WeblapWeb: http://www.fuggonydekor.hu

Bella Fodrászat Kft.

Bemutatkozás


fodrászat, kozmetika, szépségápolás, méregtelenítés, stresszoldás, holt tengeri kozmetikum, kineziológia, egészségmegőrző szolgáltatás



Elérhetőségeink

CímCím: 1118 Budapest, Brassó út 169-179/ F.épület
GPS: 47.476666,19.017996
Térkép (Google Map)

TelefonVezetékes: 06-1-319-2546

EmailEmail: info@bellanaturhaz.hu

WeblapWeb: http://www.bellanaturhaz.hu

CHANDRA KÖZPONT – szépségápolás,masszázs

Bemutatkozás


A Chandra Központ 2010 októberében nyitotta meg kapuit mindazok előtt, akik a mindennapi élet forgatagából egy olyan sziget békés világába vágynak, mely csupán egy karnyújtásnyira van tőlük, de messzi távolba tartó lelki-szellemi utazást és testi megújulást ad. Központunkat is azzal a céllal hoztuk létre Budapest csendes, kertvárosi övezetében, hogy aki hozzánk betér, testileg és szellemileg is feltöltődjön, és a hétköznapok terheit a test és lélek együttes, vagy külön-külön történő kezelésével enyhítse olyan technikákat tanulva, amely mindennapi életünk részévé is válhat. Nyitva tartás: Előzetes bejelentkezés alapján! Hétfő – Péntek: 09.00 – 20.00, Szombat: 10.00 – 14.00.



Elérhetőségeink

CímCím: 1162 Budapest, Rozsos u. 42.
GPS: 47.53763,19.187533
Térkép (Google Map)

TelefonMobil: 06 20 975 9507

EmailEmail: chandrakozpont@gmail.com

WeblapWeb: http://www.holdmasszazs.hu
Facebook: megnyitás
Egyéb: http://www.chandra.hu/

DA-CAR AUTÓSBOLT

Bemutatkozás


KELETI ÉS NYUGATI AUTÓALKATRÉSZEK KISKERESKEDELME.



Elérhetőségeink

CímCím: 8400 Ajka ,Szabadság tér 6
GPS: 47.106106,17.56277
Térkép (Google Map)

TelefonVezetékes: 06 (88) 200 620
Mobil: 06 (70) 708-9840

EmailEmail: dlali77@gmail.com

Eleven Matrix Hajszalon

Bemutatkozás


További telephelyeink: MATRIX Hajstudió 1112 Budapest Cirmos u. 3. +36 20 256 6108 BIOLAGE Hajszalon és Kozmetika 2040 Budaörs Szabadság út 299. +36 20 273 8233 /Kovács Zsuzsanna/ Minőségi anyagokkal és szakemberekkel dolgozunk. Hajszalonunkban minden szépülni vágyó vendégünket szeretettel várjuk. Önt is várjuk szeretettel! Márka: LOREAL, MATRIX, TIGI, INOA



Elérhetőségeink

CímCím: 1118 Budapest, Rétköz u. 7.

TelefonVezetékes: +36 1 246 4164
Mobil: +36 20 256 6108 , +36 20 273 8233

Erily Fodrász Szalon

Bemutatkozás


25 éve dolgozom fodrászként. Tanulóéveimet Buzássy Istvánnál töltöttem, 10 évig pedig Hajas László üzletében dolgoztam, ami alapvetően meghatározta sorsomat. 15 éve nyitottam meg saját üzletemet. Nagyon szerencsés ember vagyok, mert bár nekem is van rossz napom, de azt csinálhatom munka gyanánt, amit a legjobban szeretek. 15 éve vagyok az Alfaparf bemutató fodrásza. Az utóbbi években számos hajshow-t rendeztem, és tanítok a cég oktató stúdiójában. A galériában legszebb munkáimból láthatók képek. A cég megbízásából sok külföldi rendezvényen veszek részt, az új anyagokat elsőnek kapom meg tesztelésre. 2007-ben a Hair Kft. segítségével a világ első iskolájában a Vidal Sassoon akadémián tanultam.



Elérhetőségeink

CímCím: 1051 Budapest, Zrínyi u. 12. (udvar 5.)
GPS: 47.50075, 19.050465
Térkép (Google Map)

TelefonVezetékes: 061-312-7024

EmailEmail: molnarjoli@gmail.com

WeblapWeb: http://www.erily.hu

EUROWATCH Óraszalon

Bemutatkozás


Az EUROWATCH gyűjteménye közel 1100 db-ból áll, az órák 95 %-a szakszerűen fel van újítva, üveg, korona, csere ( ahol lehet eredeti alkatrészekkel, szertifikációval) szerkezet teljes tisztítás, polírozás, krómozás, aranyozás, stb. Minden tételt új, eredeti bőrszíjjal adunk, vagy választhatsz hozzá másikat. ( Hirsh, Marco, vagy akár eredeti típus ) ****** Címünk: 1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 12-14. LURDY HÁZ Földszint , 51-es üzlet



Elérhetőségeink

CímCím: 1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 12-14 , LURDY HÁZ
GPS: 47.469922,19.084686
Térkép (Google Map)

TelefonVezetékes: +36(1)456-1160
Mobil: +36(70)329-5556, +36(70)329-5560
Fax: +36(1)456-1160.

EmailEmail: g.baron@poljot.hu

WeblapWeb: http://www.eurowatch.hu

<< < 12>>>